MEGAVERS - 6


Tisztelt Közönségünk!

Kedves Versenyzők, felkészítő Tanárok!

 

Csodálatosan magas színvonalú DÖNTŐ élményében részesülhettünk április 7-én.

Köszönjük a költészetet kedvelő fiatalok részvételét, a sok-sok befektetett energiát és munkát.

Szeretettel gratulálunk a győztesnek Vona Eszter személyében, valamint a második helyezettnek, Papp Csabának és a holtversenyben harmadik helyezetteknek Antal Kinga Kincsőnek és Horváth Ábel Olivérnek.

A többiek sem maradtak elismerés nélkül, hiszen támogatóink jóvoltából mindenkit megajándékozhattunk egy-egy különdíjjal.

 

Gratulálunk még egyszer!

 

A MEGAVERS 6. Döntőjén különdíjat kapott a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola.

222 szavazattal továbbjuttatták Horváth Virágot a döntőbe, így az idén ők a VERSKEDVELŐ KÖZÖSSÉG cím birtokosai, valamint a Vándor Vers Serleg büszke házigazdái lehetnek egy éven keresztül.

Díjuk a CHICAGO Pizzéria jóvoltából 6 db óriás pizza.

Gratulálunk!

  

 

Felhívás

MEGAVERS 6.

Országos televíziós tehetségkutató verseny

 

Az Aba-Novák Kulturális Központ és a Szolnok Televízió 2009-ben, a Költészet Napja alkalmából indított tehetségkutató versenyt, melynek célja, hogy a versszerető közönség tehetséges fiatalok értő tolmácsolásában élvezhesse a klasszikus és kortárs költők műveit.

A rendezvény már öt alkalommal aratott óriási sikert. Akik figyelemmel kísérték a Megavers rendezvényeit, alkalmanként három előadásból és televíziós műsorból ismerhették meg azt a 16 fiatalt, akik vállalták a megmérettetést úgy, hogy a versmondás intimitása keveredett a show-műsor elemeivel.

A sikerre való tekintettel folytatni kívánjuk a programot, ezért újra meghirdetjük a versenyt Megavers – 6 címmel. Az idei vetélkedőt Ady Endre költészetének szenteljük.

Mivel ez a rendezvény már hagyományt teremtett, szeretnénk, ha ebben az évben is sok, a költészetet szerető fiatal mérettetné meg magát, mutatkozna meg a közönség előtt a felvételek során, illetve a televízió képernyőjén.

A Megaversre idén azok is jelentkezhetnek, akik már szerepeltek, illetve döntősök voltak a korábbi versenyeken. A Megavers – 6 sikeres megrendezéséhez Jász-Nagykun-Szolnok megye közművelődési intézményeinek, iskoláinak, civil szervezeteinek segítségét és közreműködését is kérjük.

 

I.                  Jelentkezés a versenyre :

 

I/1. A jelentkezés általános menete:

·         Jelentkezési lapokat juttatunk el a közművelődési intézményekbe, iskolákba, melyek terjesztésére és begyűjtésére felkérjük a helyi kollégákat.

·         Tájékoztatást nyújtunk az Aba-Novák Kulturális Központ, a Szolnok Televízió, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Magyar Versmondásért Alapítvány honlapjain.

·         A Jelentkezési lapok letölthetőek a www.ankk.hu és a www.szolnoktv.hu felületekről is.

·         A jelentkezés történhet elektronikus úton vagy levélben a Jelentkezési lapon megadott címeken, illetve videofilmen.

·         Fontos! Legalább 1 verset kell tudnia előadói szinten annak, aki jelentkezik.  A továbbjutóknak javasoljuk, hogy még 3 költeménnyel készüljenek, és egy lehetőleg Ady-vers legyen. (Lényeges a pontos és biztos szövegtudás, a begyakorolt előadás.)

·         Korhatár: 12-30 éves korig

·         Jelentkezési határidő: 2014. február 21.

·         Tervezett előválogatók: 2014. február 21-től március 1-ig a jelentkezők létszámától függően.

·         Helyszín: Aba-Novák Kulturális Központ (Szolnok, Hild János tér 1.)

·         Eredményt csak akkor hirdetünk, amikor az utolsó elődöntő is véget ért. A továbbjutókat e-mail-ben értesítjük.

·         A megmérettetésről videó felvétel készül, melyet a későbbiek során promóciós célokkal felhasználunk, illetve archiválunk.

·         A továbbjutott fiatalokról mini portréfilmet készít a Szolnok Televízió, melyek a verseny előtt többször is bemutatásra kerülnek, segítve ezáltal a döntést a szavazáskor.

·         A középdöntőkbe jutott versenyzők tréningeken vesznek részt, melyek időpontjairól minden esetben e-mail-ben adunk tájékoztatást.

 

·         Középdöntők:(Tervezett időpontok)

·         2014. március 17. hétfő 17 óra

·         2014. március 31. hétfő 17 óra

·         Döntő: 2014. április 7. 17 óra

·         A döntők helyszíne: Szolnok, Szigligeti Színház (Táncsics Mihály utca 20.)

 

I/2.      Jelentkezés videofelvétel esetén:

·         A versenyzők is készíthetnek videofelvételt az általuk előadott versről.

·         Figyelem! Videós jelentkezés esetén is szükséges jelentkezési lapot leadni!

·         A videók feltöltését és like-olását is 2014. február 26-án, éjfélkor zárjuk.

A filmeket értékelhető kép- és hangminőségben kell feltölteni.

·      Figyelem! Like-olni kizárólag a YouTube-on lehet!

 

I/3.    A videós jelentkezés folyamata:

 

·      A YouTube-ra szükséges feltölteni a jelentkező videóját saját YouTube (vagy      gmail-es) felhasználónévvel. Ez az azonosítás feltétele.

·      A "Cím"-nek tartalmaznia kell, hogy "Megavers 6 - Szolnok TV - "Név".

·      A "Leírás" részben szerepelnie kell: Nickname

            A nickname-et és a felhasználónevet a papíralapú/vagy e-mailes jelentkezési         lapon is meg kell adni!

            Enélkül nem azonosítható a jelentkező!

·         A videó linkjét el kell juttatni a Szolnok Televízió szerkesztőségébe e-mailben: ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ), majd ez felkerül az SZTV weboldalára. A videó szabadon terjeszthető, a YouTube oldalon lévő like-ok száma alapján rangsoroljuk a videókat.

 

 

II.               A rendezvény lebonyolításának módja és szabályai:

 

·         Tervezett előválogatók időpontja: 2014. február 21-től március 1-ig, a jelentkezők létszámától függően.

·         A válogatókról televíziós felvétel készül, melyet a későbbiek során promóciós célokkal felhasználunk, illetve archiválunk.

·         Eredményt csak akkor hirdetünk, amikor az utolsó elődöntő is véget ért. A továbbjutókat e-mail-ben értesítjük.

·         A közönségszavazatok (like-olások) alapján az elsőhárom legtöbbet like-olt versenyző automatikusan bejut a középdöntőbe. Ők hárman és a zsűri által az elődöntőkön kiválasztott 13 versenyző alkotja a középdöntő 16 fős mezőnyét. Az első középdöntőn 8, valamint a második középdöntőn is 8 versenyző áll majd reflektorfénybe.

·         A továbbjutott fiatalokról mini portréfilmet készít a Szolnok Televízió, melyekverseny előtt többször is bemutatásra kerülnek, segítve ezáltal a döntést a szavazáskor.

·        A középdöntőkbe jutott versenyzők tréningeken vesznek részt, melyek időpontjairól minden esetben e-mail-ben adunk tájékoztatást.

 

·         A középdöntőkből a zsűri 3, a közönség 2 versenyzőt juttathat tovább szavazataival, így összesen 10 fiatal kerül a döntőbe.

·         A szavazás az adást követő napon 0.00 órától indul és a döntőt megelőző napon 16.00 óráig tart. Szavazni lehet a Szolnok TV honlapján, e-mailben, sms-ben és levélben a Szolnok TV címén: 5000 Szolnok, Szigligeti út 1., illetve a rendezvény napján, a helyszínen.

·         Az értékes díjak mellett a fődíj: 1 hetes út a költészet fővárosába, Párizsba.

·          A szavazók között is díjat sorsolunk ki: 1 db nagyképernyős, értékes televíziókészüléket.

 

 

A szervezők, a versenyben résztvevő fiatalok, a neves színészekből és szakemberekből álló zsűri, valamint a közönség ezzel a rendezvénysorozattal kívánja megbecsülését kifejezni a magyar és egyetemes költészet értékei iránt.

 

 

A rendezvény szakmai együttműködői:

 

Magyar Versmondók Egyesülete

Magyar Versmondásért Alapítvány

 

A produkció szerkesztő-rendezője: Harcsa Béla, a Szolnok TV cégvezető-főszerkesztője

06/20-2316-009, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Felkészítő tanár, társrendező: Farkasházi István, valamint az iskolák, intézmények felkészítő tanárai

Főszervező: Fejes Arnold, Aba-Novák Kulturális Központ

                                                                 

Részletes információt Fejes Arnoldtól lehet kérni az Aba-Novák Kulturális Központ 56/514-569-es vonalas számán, a 06/20-521-2560-as mobilszámon, vagy e-mail-ben: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. . Az aktuális hírek megtalálhatók lesznek a www.ankk.hu és a www.szolnoktv.hu honlapokon.

 

A szervezők a változtatás jogát fenntartják.

 

A videós jelentkezési lap ide kattintva elérhető, és a

hagyományos jelentkezési lap ide kattintva elérhető.

 

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. 


Támogatóink

Minden jog fenntartva ©